Bella szemszöge:
Na,jó ez valami vicc. Először is mi az, hogy megcsókolom Edwardot. Hiszen ő nem szeret engem, és én csak nem vagyok olyan hülye, hogy letámadjam. Ugye? Remélem nem,pedig milyen jó lenne.Ácsi Bella ezt azzonal kiker verne a fejemből.Edward tabu számomra.
Másodszor is kihez is mennék hozzá? John nem akarja megkérni a kezemet, vagyis remélem.
Én meg a házasság két külön fogalom. Sosem álmodoztam arról, hogy majd hozzámegyek valakihez.
-Alice, te meg honnan vetted ezt a sületlenséget-próbáltam nyugodt maradni, de nem igazán ment.
-Volt egy látomásom-mondta
-És honnan veszed, hogy az az én esküvőm-mond, hogy nem vagy benne biztos-imádkoztam magamba.
-Onnan, hogy menyasszonyi ruha volt rajtad -francba, ez nem jött be.
-Az lehet, hogy Edward és Bella esküvője volt az -kérdezte Jasper.
Egyre jobb már nemcsak megcsókolom, hanem még hozzá megyek. Csak hogy ez sosem fog megtörténni, mivel Edward nem szeret. Nekik már csak tudniuk kellene.
-Nem oltárnál történt, hanem egy szobába, és hagyományok szerint a vőlegény nem láthatja a menyasszonyt az esküvőig -magyarázta Alice.
-Emmették is találkoztak egyszer előtte -érvelt Jasper.
-Pontosan, de az csak egyetlen egyszer fordult elő, és ha rajta múlik többször nem is fordul elő-mondta idegesen Alice.
Gondolom nem tetszett neki, hogy sikerült kijátszaniuk Rosalineknek.
-Alice mi lenne, ha ezt a beszélgetést máskor folytatnák. Tudod nekem szükségem van alvásra -a látszat kedvéért még ásítottam is. Még jó, hogy színészkedés már sokkal jobban megy, mint régen. Már megérte művészeti suliba járni.
Láttam, hogy Alice ellenkezni akar, de szerencsémre Jasper elkezdte húzni maga után.
-Jó éjszakát-mondta Jasper és Alice.
Edward még mindig nem mozdult ajtóból.
-Edward,Edward -szólogattam, de nem reagált rá.Lehet, hogy sokot kapott. Egyáltalán kaphatnak sokkot a vámpírok? Mereven áll, szemei a semmibe merednek. Szerintem még levegőt sem vesz.
Ha leönteném egy pohár vízbe, vagyon akkor magához térne -morfondíroztam magamba.
Kikéne próbálni. Hátra fordultam. John a fürdőszoba ajtónak támaszkodva nézett engem. Csak egy törölköző volt a derekára kötve.
Ó Istenem milyen jó teste van. Mivel is érdemeltem én ki egy ilyen jó pasit. Nem is csoda, hogy sok nő oda van érte.
Beleharaptam az alsó ajkamba, és elpirultam.E rre John elkezdet nevetni.
Ilyen nincs.John az egyetlen aki zavarba tud hozni. Sajnos ezt néha ki is használja. Lehet,hogy nem vagyok szerelmes Johnba, de attól még nem vagyok vak.
-Hozzám jössz -kérdezte még mindig nevetve.
-Baromira nem vicces -morogtam neki. Majd arrébb toltam az ajtóból, hogy betudjak menni.
A csap mellett szerencsémre volt egy pohár. Megnyitottam a csapott, majd miután tele lett elindultam vissza Edwardhoz.
-Minek az neked -kérdezte John felhúzott szemöldökkel.
-Majd meglátod -válaszoltam sejtelmesen, majd tovább indultam.
Edward még mindig ugyan úgy állt, és fogtam ráöntöttem a fejére a pohár vizet. Láss csodát magához tért.
Ide nekem az orvos diplomát kihoztam egy vámpír kómából.
-Ezt meg mért csináltad-kérdezte dühösen. Cöh még neki áll feljebb.
-Azért mert -mondtam, és rácsaptam az ajtót.
-Hát ez nem épp úgy sikerült, mint ahogy terveztük -mondta John az ágyon ülve, és már felöltözve.
-Ja
A szekrényből egy fekete selyem hálóinget. Miután felvettem indultam volna aludni, de megint kopogtak.
-Ó hogy az -morogtam. Az ajtóban az a szőke repedt sarkú állt, a ki Edike legújabb barátnője.
-Jobb lesz, ha leszállsz Edwardról, mert ő az egyém- kiabált Barbie baba.
Most komolyan ma van a veszekedjünk Bellával nap, vagy csak születésnapom alkalmából a mindenki veszekszik velem. Szuper!
-Nem is vagyok Edwardon -válaszoltam könnyedén.
-Tudod,hogy értem -dühöngőt.
-Persze, hogy igen. Kettőnk közül nem vagyok a szőke- válaszoltam, majd rácsaptam az ajtót.
-Remélem más már nem jön -mondtam
-Mint szeretnél holnap csinálni- kérdezte miután befeküdtem mellé az ágyba.
-Nem tudom. Neked mi a terved.
-Mi lenne, ha elszórakoznánk Barbieval egy kicsit- válaszolta
-Az tökéletes lenne-válaszoltam.
Bocsi,hogy nem volt friss,de volt internetem.
10 kommit kérek,ha meg lesz a 20kommi,akkor dupla fejezet lesz.
Ha van valakinek ötletei a töri folytatása kapcsán azt szívesen meghallgatom,és ami tetszik azt be is írom a töribe.
Puszka
Hy!
VálaszTörlésez szuper volt:D
Tényleg ma van a "veszekedjünk Bellával nap"XD
Az elején azt sem értem mi van XD
De3 így tök jól megcsináltad várom a folytatást:D
szia
VálaszTörlésHát ez szupi lett. Eddy vizes lett. XD
És van egy ötletem Pl: Tanya rámászik John-ra, mert összekeveri Edi-vel XD nagy lenne a botrány. Bella kiakadna lenne csit-csat és bumm-bumm XD *ne vedd komolyan*
Így tovább!
Licsy
Szia!
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszett!! Nagyon várom a folytatást és remélem hamar meg lesz a 10 komi!! :D
Kíváncsi vok,h hogyan fogják szivatni azt a szőke ribit *ördögi vigyor*
szióka edy sokot kapott így jért bella jól tette a vízzel kiváncsi vagyok bella tervére jó a feji puszi demon
VálaszTörlésszió edy megérdemelte hogy bella leöntötte kivácsi vagyok bella és john tervére a barbie ellen jó a feji puszi demon
VálaszTörlésszia edy megérdemelte hogy bella leöntötte
VálaszTörléskiváncsi vagyok johnés bella tervére a barbie ellen jó story csá dardevil
szia ez király lett várom a folytatást puszy dardevil
VálaszTörlésNaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa,most akkor kihez megy hozzá Bella, és most megkérte a kezét John vagy mi van??????????
VálaszTörlésNem vágom!!!!!!!!!!!!
De nagyon jó lett a fejezet.
Pusszancs
Imádom:D
VálaszTörlésKövi rész mikor?
Szia
VálaszTörlésGina vagyok ez remek volt. Szegény Bellát mindenki zaklatja. Edward pedig egy idióta, hogy nem tisztázza a helyzetét Bellával. Még a végén Tanya bekavar én az ő helyében hazaküldeném a kis szőke barbit. Kíváncsian várom hogy fognak kiszúrni a kis ribivel Belláék ezt a világért sem hagynám ki. Ráadásul Tanya elégé ellenszenves egy személyiség jó lenne ha volterában másnak is csipné a szemét. Nehogy már jól érezze magát.
Na és persze ebben is reménykedek ha közutálatnak van kitéve elmegy magától is. Nagyon nem csipem ezt a figurát. Üdv. Gina
nagyon várom a folytit :D
VálaszTörlésSzia!!
VálaszTörlésAlice kis látomása nem jött be még egyenlőre:P:P:P
És Bella úgy tűnik ezt kapta születésnapjára(ezt is) vitatkozz vele és Edward sokk kapása hihi;);)Eléggé vicces volt és ahogy felháborodott Bella módszerén ahogy észhez térítette és Barbie babát szívesen csinálnék neki parókát (de nem vagyok gonosz ezt meghagyom neked hogy te tedd idegileg tönkre szegényt:P:P)
És Alice fújtatása mikor Em és Rose az esküvő előtt találkoztak elképzelem ahogy ki paterolja Emmettet a szobából, 152 centi tömény erőszak:P:P
Ám Josh és Bella közti kapcsolat iránt már nem vagyok olyan biztos hogy az egyik vagy a másik fél is csak barátként tekint rá és szerintem ez Josh..:)
Várom a folytatást:)
Melinda
nagyon jó lettt!!!!!:)
VálaszTörlésKívánsi vagyok a következőre!!!
szia Roberta!
VálaszTörlésMit nem értetél?Ha még mindig nem érted akkor Szívesen elmagyarázom.
szia Licsy!
Azt biztosíthatom,hogy Bella ki fg akadni.
Sziasztok névtelenek!
John csak viccből modta,hogy ídegesirtse Bellát.
Edwardot nem annyira kedvelem,amiért elhagyta Bellát,meg hogy meg akarta ölni Nessiet.
Én Bella helyébe nem bocsátotam meg volna olyan hamar,szóval Itt Edwardnak küzdenije kellesz Belláért.
kedves Gina !
Én se szeretem Tanya.Barbie haja egy kicsit megfog változni a kövi fejezetbe /sátáni kacsaj/
Kedves Melinda !
Alice tátomása megfog történi.
Igen,azt én is megnéztem volna.Biztos vicces lenne.
John és Bella kapcsolatát MÉG Ugy képzelem el,hogy mindkét fél odalán csak baátság van,de ez még Változhat
Hétvégén lesz friss.
Puszka.
nagyon jó volt
VálaszTörlésalig várom a
kövi fejezetet
Nagyon tetszett!
VálaszTörlés:)
Már várom a kövit!
Puszi Eszter
ez csak vicc volt!
VálaszTörlésMár nagyon várom a kövit!
Pusszy
Nagyon nagyon jó imádom az írásod csak így tovább!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésRemélem hamar lesz friss
Nagyon szeretem ezt a bolgot!!!!!!!
VálaszTörlésNagyon ügyi vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon várom a kövi részt!!!!!!!!!!
Pusszancs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szia!!!
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy, és ez a fejezet is jó lett, bár szerintem lehetne egy kicsit hosszabb !!!
Várom a fejezetet pusziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
Szia!
VálaszTörlésJó lett a fejji, de most már én is kiváncsi vagyok, hogy kihez is megy hozzá =D kicsit elbizonytalanodtam :) remélem hamar jön a friss.
Puszi
hali.
VálaszTörlésnagyon jó lett ez a fejezet is. Még csak most olvastam el a törit, de tetszik. Alig várom a mielőbbi folytatást.
-A-
Szia! nagyon jó lett ez a feji:) remélem hamarosan jön a kövi:P pusz
VálaszTörlésnah ez érdekes volt:D hogy fognak szórakozni a "baarbival"??:D erre kiváncsi leszek! :D
VálaszTörlésSzia irtó jó lett ez a fejezet.
VálaszTörlésNa de akkor most kihez megy hozzá Bella???
Jajj de várom már, hogy megszivassák a szőke picsát, jupííííííííííííííííííííííííííííí
Nagyon várom a fejit
Pusszancs